PÉCS TÖRTÉNETE
ALAPÍTVÁNY
Bemutatkozás
Pécs Története
Alapítvány
A Pécs Története Alapítványt Pécs város önkormányzata alapította 1992-ben, a város történetének feltárása és a kutatás eredményeinek – többféle formában történő – közreadása céljából. Munkánk során a város történetének a kezdetektől a rendszerváltásig terjedő bemutatására törekszünk. A kutatás és a feldolgozás során nagy hangsúlyt helyezünk nemcsak a város, de Pécs Baranya megyére kiterjedő, illetve annak határain is túlmutató gazdasági, közigazgatási, kulturális, egyházi stb. centrum szerepének vizsgálatára is. Kutatási eredményeinket a város közönségével és az országos szakmai közvéleménnyel egyaránt meg kívánjuk osztani.
Legfontosabb feladatunknak a 8 kötetesre tervezett monográfia kiadását tekintjük, de emellett források, tanulmánykötetek megjelentetésével, tudományos és ismeretterjesztő előadások, programok szervezésével is foglalkozunk. A kutatómunka szervezésével és koordinálásával szerepet játszunk a város történetével foglalkozó kutatók (történészek, levéltárosok, könyvtárosok, helytörténészek, muzeológusok, régészek) összefogásában, az egyes intézmények (Pécsi Tudományegyetem, MTA Pécsi Akadémiai Bizottsága, Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára, Csorba Győző Könyvtár Helytörténeti Osztály, Janus Pannonius Múzeum) munkájának összehangolásában, az eredmények disszeminációjában. A különböző korszakok kutatói egyetemi óráik során a hallgatókat is be tudják kapcsolni a munkába, (szemináriumok, szakdolgozatok témáin keresztül), kinevelve így az utánpótlást is a kutatás terén.

A Pécs Története Alapítvány eddigi tevékenységének eredményeként napvilágot látott a Tanulmányok Pécs történetéből sorozat 16 kötete (1993-2009), a Források Pécs történetéből sorozat 4 kötete (2006-2012), a Kronosz Kiadóval indított közös sorozat, a Pécsi Mozaik 8 kötete (2012-2017), egy fotóalbum, egy dokumentumkötet és egy több mint 600 oldalas Pécs bibliográfia.
A monográfiának eddig négy kötete jelent meg (I., II., III., VI.), és folynak a még hiányzó négy kötet munkálatai. Emellett eddig 35 tudományos konferenciát rendeztünk, ahol több mint 500 előadás hangzott el a város múltjával kapcsolatban. 2016-ban a monográfia 8. kötetéhez kapcsolódóan jött létre a PÉCS8 projekt a tudományos ismeretterjesztés olyan fórumainak megteremtése és összehangolása céljából, melyek által a pécsi civilek is bekapcsolódhatnak Pécs 1945 és 1990 közötti történetének feltárásába.
Kapcsolat
A kötetekkel kapcsolatosan bővebb információért keresse:
Dr. Pilkhoffer Mónika főszerkesztőt.
Email:
titkar@pecstortenete.org
Telefon:
+36 30 415 7574
Széchenyi tér 1.
Bemutatkozás
Pécs Története Alapítvány
A Pécs Története Alapítványt 1992-ben azzal a céllal hozta létre a pécsi önkormányzat, hogy a város történetét bemutató, színvonalas és reprezentatív nagymonográfiát gondozza.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Suspendisse risus massa, pulvinar non elementum eu, tincidunt et turpis. Maecenas vel dui urna. Proin urna augue, volutpat lobortis volutpat sed, tempus vel erat. Suspendisse vestibulum suscipit ultricies. Donec id tellus a sapien porttitor maximus. Aenean sollicitudin velit erat, id euismod elit bibendum at. Curabitur non consequat enim, et fermentum velit. Quisque sed massa pulvinar sapien commodo rutrum. Phasellus auctor tincidunt augue.

Kapcsolat
A kötetekkel kapcsolatosan bővebb információért keresse:
Dr. Vonyó József főszerkesztőt.
Email:
lorem@ipsum.hu
Telefon:
+36 00 000 000
H-7621 Pécs
Széchenyi tér 1.
Kuratórium
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Suspendisse risus massa, pulvinar non elementum eu, tincidunt et turpis.
Maecenas vel dui urna. Proin urna augue, volutpat lobortis volutpat sed, tempus vel erat. Suspendisse vestibulum suscipit ultricies. Donec id tellus a sapien porttitor maximus. Aenean sollicitudin velit erat, id euismod elit bibendum at. Curabitur non consequat enim.
Pécs története monográfiasorozat

A kötetről
IPAROSODÁS – POLGÁROSODÁS
Pécs a dualizmus korában
(1867–1918)
Szerzők: Csibi Norbert, Kaposi Zoltán,
Nagy Imre Gábor, Pásztor Andrea, Pilkhoffer Mónika, Szlanyinka Éva
Főszerkesztő: Vonyó József
A könyvhétre, 2022. június 3-án megjelenik a Pécs története monográfiasorozat VI. kötete Iparosodás – polgárosodás. Pécs a dualizmus korában (1867–1918) címmel. Ezúttal nem követtük a kronológiai sorrendet. A hódoltság kora után, most a sorozat, a város fejlődésének a török alóli felszabadulás után mintegy 180 évvel később kezdődő korszakát bemutató elemét adjuk közre.
Az egyik ok az, hogy ennek részleteit tárta fel leggazdagabban a korábbi kutatás. Ennél fontosabb, hogy Pécs múltjának különösen jelentős változásokat hozó, jövőjét máig hatóan befolyásoló évtizedeiről van szó, melyek során gyökeresen átalakult a mintegy háromszorosára gyarapodott lakosságú város politikai intézményrendszere, gazdasága, társadalma és kulturális élete.
Ebben a fél évszázadban épült ki az a sokrétegű iskolarendszer, mely felerősítette a város centrum szerepét, egyben – a joglíceum fejlődésével együtt – megalapozta az Erzsébet Tudományegyetem ide telepítését a háború után. Ezzel párhuzamosan teljesedett ki a kulturális élet sokszínű intézményrendszere (sajtó, színház, mozi, zeneiskola, művészeti csoportok stb.) melyek elemei sok vonatkozásban máig meghatározzák Pécs kulturális jelentőségét: elég, ha a nemzetközi szinten is elismert zenei életre gondolunk.


Mindezek hatására emelkedtek sorra azok a jelentős épületek, alakultak ki új utcák, terek, melyek máig meghatározzák Pécs városképét. S a modern városképpel párhuzamosan formálódott a polgári életmód és mentalitás is.
A korábban született gazdag szakirodalom – könyvek, tanulmányok és forráskiadvá-nyok – eredményeit hasznosítva és új alapkutatásokkal kiegészítve adnak a szerzők adat-gazdag, az összefüggéseket, Pécs országon belüli, korabeli pozícióit is feltáró képet erről az eseményekben gazdag, meghatározó folyamatokat elindító korszakról.
A széles olvasóközönségnek is szóló könyv szövegét összesen 340 színes és fekete fehér ábra (korabeli fotó, diagram, grafikon, rajz), 48 táblázat és 13 térkép teszi szemléletessé, a szellemi értékeken túl esztétikai élményben is részesítve az olvasót.